A papírjaidra adtam pénzt még régebben. Tegnap hívtál miatta, köcsög voltál, de igazándiból arra reagáltál így, amiket én mondtam :) Aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem okoz örömet ez nekem. Ami meg nekem nem jó, az nem kell. Úgyhogy megírtam neked este, hogy belefáradtam, hogy szemétkedjek veled, mikor már nem érdekel, hogy szarul érzed magad miatta, vagy sem. Bár most belegondolva, ha megsértődtél, akkor szarul esett :) És most ettől még jobban érzem magam. Mert igazam van megint. Mármint abban, hogy érdekel, mit gondolok rólad.

Néha a reakcióidból és az elmúlt sok-sok év tapasztalatából biztos vagyok benne, hogy vissza fogsz még jönni. De büszke vagy te is. Én nem is tudom, biztos van bennem egy kis büszkeség, vagy inkább úgy mondom, hogy vannak olyan területei az életemnek, ahol büszke vagyok, és a szerelemben is van egy szint, ami alá nem megyek, de amúgy, ha valamit érzek, gondolok, akkor azt akarom, hogy a másik fél is tudja. Az lenne a büszkeség, hogy nem mondom valakinek, hogy szeretem? És ha ő is büszke, akkor ő sem mondja? És akkor a két, egymásnak teremtett ember büszkeségből elmegy egymás mellett? Jó ez? Miközben egész életükben majd a másikról álmodoznak?

Nem hiszem, hogy, ha visszajössz, kellesz majd nekem. Pontosabban biztosan elgondolkodom rajta, de már tudom, hogy a bizalom teljes hiánya miképpen tenne tönkre engem. Amit nem akarok. Mert szeretem magam :) Ezért jön majd valaki, aki szeret engem, aki engem akar, és aki mindent megtesz értem, és akiben tökéletesen megbízom majd. 

Jó éjszakát, álmodj szépeket!