Talán tényleg lezártam ezt az időszakot, ezért írok kevesebbet. Most két helyre is megyek majd, ahol összefuthatunk, kicsit izgulok. Bár, lehet, hogy ez kellene, hogy végre találkozzunk, hogy lássam, hogy reagálok.

Az itthoni helyzettel pedig nem foglalkozom, általában így kezelem az ilyen problémákat, várom, hogy elmúljanak, vagy maguktól megoldódjanak. Vagy, hogy a férjem lépjen.

Valami hiányzik az életemből, az tuti. De ez valóban csak egy szenvedélyt ébresztő pasi lenne? Azt tudom, hogy nyitott szemmel járok. De most meg ez lesz, hogy rávetem majd magam azokra a pasikra, akiken azt látom, engem akarnak? Inkább csak észreveszem őket, de rohadtul nem bízom már senkiben. Emellett attól tartok, hogy lesz valaki, akivel jó lenne minden, de mivel nem bízom meg benne, elküldöm. Vagy majd érzem, ha eljön az "igazi"? 

Múlt héten találkoztam régi osztálytársaimmal, nekik nem beszéltem erről az egészről, teljesen máshonnan jött elő a téma. Az egyikük volt Bagdi Emőke előadásán, aki azt mondta, nem érdemes elválni, azt már nem tudom, miért, de inkább a meglévő kapcsolatot kell helyrehozni. De egyáltalán nem érzem, hogy a férjemmel bármit is rendbe szeretnék hozni.
És ebből jön a következő gondolat, hogy amúgy elvagyunk, néha bosszant, de kit nem bosszant néha a saját párja? De a szex az, amit nem kívánok vele. Most így fogok élni, hogy semmi nem lesz életem végéig? Vagy együtt élünk, de mindenki máshol keresi a betevőjét? Vagy együtt maradunk, míg a gyerekek ki nem repülnek, aztán mindenki megy a saját útjára? Vagy akkor is együtt leszünk, csak akkor már a látszatra sem ügyelve mindenki járja a saját útját?

Valaki mondja már meg a jövőőőőőőőőőőőőt!

Jó éjszakát, álmodj szépeket!