Nem csöndben sírni akarok megtanulni, hanem boldognak lenni

Ez mind szép és jó, tulajdonképpen igaz. De nekem van itt valaki, aki mindent megad. Illetve a minden a biztonság. Anyagi, apai és férji téren. De hol vagyok én? Hogy én mit akarok? Amit én nem kapok meg, de vágyom rá. Arra, hogy vágyjanak rám. Hogy ne csak ott legyek, mint a Kft. egyik tagja, az, aki kávét főz reggelente, aki néha kitakarít és telerakja tiszta ruhával a szekrényt.
Az akarok lenni, akire vágyakozva néz, akinek moziba menet megfogja a kezét, akire büszke, akit hevesen csókol. Akire azt mondja, hogy de csinos vagy, szép a szemed, de finomat főztél és tök ügyi vagy, hogy ma ennyit futottál. A főzésemre és a sportolásomra itthon általában harsány nevetés vagy valami gúnyos megjegyzés a válasz. Tudom, hogy a férjem ilyen, de most már tudom, hogy mennyire jól esik, ha nem. 

Viszont benned annyiradeannyiradeannyira nem tudok megbízni. Mégis hiányzol. Basszakutya.

Jó éjszakát, álmodj szépeket!

Nem tudom, meddig fog ez hullámzani. Most nagyon szeretnék beszélni veled. Beszélgetni. Mi van veled, meg ilyenek. Nem mint pasival szeretnék most veled lenni, csak tudni, hogy vagy.
Tegnap családi kirándulás volt. Néha belekaroltam a férjembe, de volt, mikor nem hagyta. Vagy csak én éreztem úgy? Éjszaka átkarol, de ennyi. Nem, mintha többre vágynék. Nem igazán tudom eldönteni, hogy mit érez. Néha olyan, mintha valóban szeretne, néha viszont nem. Azt várja, hogy én lépjek? De akarok lépni? Merre akarok lépni? Nem érzem, hogy szeretném őt.

Most elvileg a barátaival van. Csak mondta, hogy elmegy. Komolyan nem zavarna, mint nőt, ha azt mondaná, szerelmes lett, válni akar. Mint anya, rettentően megijednék. 
De nem beszéltük ki ezt a dolgot, és szerintem nem is fogjuk. Nem tudunk beszélni az érzelmekről. Gyerekek, mit kell fizetni, mit kell venni, mi lesz ma, ki hova megy. Még ehhez az elmenéshez. Én soha nem kérdeztem, kivel, hova megy. Nekem mindig magyarázni kell. Hova, meddig, kivel, mikor érek haza. Miért?

Mindig megnézegetem a szórakozóhelyek fotóit, amiket hétvégén feltesznek a facebookra, hátha rajta vagy. Tényleg zizi vagyok.

Holnap felhívom a helyet, ahol próbamunkán voltam, remélem, bejön.

Jó éjszakát, álmodj szépeket.

Ahogy csökken a fájdalom, kevesebbet is írok. Régebben alig vártam, hogy felkeljek, és leírjam, amit érzek. Úgy volt, hogy holnap találkozunk. De lemondtam. Nem azért, mert nem akarok. Akarnék, nagyon is akarnék. Szeretnélek látni. Azt kérdezted, miért. Nem válaszoltam, nem látom értelmét.

Te hiányzol. A tekinteted, a szád, az érintésed. A beszélgetések, a nevetések, a főzések. De a kavarodás, ami ezzel járt, az nem. És tudom, hogy ezek után hülyén hangzik, de a férjem szeret, és ezt naponta a tudomásomra hozza. Nem mondom, hogy szeretem, hogy úgy szeretem, mint régen, de az érzés egyszer megvolt köztünk. Veled éreztem újra, tehát bennem is megvan. Már nem zavar, ha hozzám ér, egyszer remélem én is újra feloldódok mellette, de ehhez az kell, hogy te ne tudj megingatni. Ha meg mégsem, akkor a házasságom is valóban ennyi volt. De akarok adni neki még egy esélyt. Basszus, mindjárt felhívlak, hogy mégis talizzunk holnap :D

Neeeeeeeeeeeeeeeem.

Aludj jól, álmodj szépeket!

Most értem el arra a pontra, hogy már látni sem akarlak. Hétvégén megint csajos estét tartottunk, persze, hogy kibeszéltük ezt a témát is. Tényleg rá kell döbbennem, mennyi faszságot elhittem neked, mennyi mindent ki tudtál magyarázni, amiért a mostani fejemmel elküldenélek a picsába. Mondjuk akkor is megtettem, csak mindig ki tudtad magyarázni, én meg jól elhittem.
Komolyan ennyire hülyék tudunk lenni, mi nők? És, ha valaki olvassa, ne írja ide, hogy csak én, mert okos, kedves barátnőkkel voltam a hétvégén, akik szintén hülyék, mikor egy fasziról van szó. Most már jókat röhögtünk magunkon, de akkor és ott megtettük, amit megtettünk.

Jönnek szembe velem az okosabbnál okosabb közhelyek és mondások, mindegyikben megtalálom a magam igazságát, bízom benne, hogy egy nap tényleg jól leszek. Nem hiszem, hogy örömmel fogok visszaemlékezni mindarra, ami történt. Tanulság volt. Pofán csapott a végén, ilyenkor bele- és visszagondolva minden hatalmas hazugságnak tűnik. De hittem, megértettem mindent. 

Most próbálok visszailleszkedni a családomba. De rettentő nehéz. A szívem fáj, bőgnék legszívesebben. Olyan vagyok, mint valami űrlény, akinek megtanították, hogy kell viselkednie. Nevessen, ha a többiek nevetnek, ha mindenki a tévé előtt ül, ő is üljön oda, este le kell feküdni, reggel fel kell kelni és fogat kell mosni. Legszívesebben hagynék mindent és elszaladnék nagyon messzire.

Nem, vissza már tényleg nem kellene, de akkor is hiányzik.

Jó éjszakát, álmodj szépeket!

Most érkezett el az idő, hogy utállak. Talán nem is téged személy szerint, hanem azt a helyzetet, amiben vagyok. Te most valószínűleg éled a világodat, néha talán eszedbe jutok, miközben én itt vagyok, szenvedek. Szenvedek attól, hogy nem vagy, és szenvedek attól, ahol, amiben vagyok. Már tudom, mi az, ami nekem kell, hiányzik, és most itt vagyok, benne az ürességben.

Utállak, mert tudom, hogy vissza fogsz jönni, ha nem is komolyan, de próbálkozni fogsz. Remélem, akkor ellenállok majd. És utálom magamat, mert nem tanulok az előző hibákból, és még el is fogok gondolkodni a dolgon.

Utállak azért is, mert többször el akartalak hagyni, de nem engedtél. Miért? Jobb lett volna, ha már az elején befejezzük. Erre mondjuk szeretnék választ kapni, hogy most mi változott.

És utállak amiatt is, mert mikor először üzenetet küldtem, hogy én ezt nem csinálom tovább, kibuktál, hogy ezt személyesen kell. Mégis úgy érzem, hogy te olyan helyzetet alakítottál ki, hogy én mondjam ki, vége. Neked nem volt hozzá bátorságod.

Jó éjszakát, álmodj szépeket!

Tegnap nem írtam. Folytatni fogom ezt a blogot, ha már nem fáj az, hogy nem vagyunk együtt?

Tegnap elmentem a barátnőmmel bulizni, jó volt kibeszélni magamat. És meghallgatni őt is. Sajna ő is szenved egy pasival. És még valakivel beszéltem, aki mondta, hogy 8 év után szakított a feleségével. Komolyan, miért van ez most? Szar egy év lesz ez a 2016 :) Legalábbis az eleje, a végén mindenkinek jobb lesz, vagy így, vagy úgy.

Azért vártam, hogy megjelensz este, mikor megjött a barátod, reméltem, te is hamarosan érkezel. Nem is miattad, hanem, hogy lássam, én hogy reagálok a jelenlétedre. Biztosan összeszorult volna a szívem. De azt hiszem, a lehető legrosszabb módon reagáltam volna. Mintha észre sem vennélek. Szerintem nem köszöntem volna akkor sem, ha odajössz. Pedig mindig eszembe jut, hogy én mentem el, neked kellene sértődöttnek lenned.

Jó éjszakát, álmodj szépeket.

Ma estére nagyon rossz lett. Le is mondtam a bulit, nem csak emiatt, de most azokat is nehezen viseltem volna,akikkel el akartam menni. Meg nagyjából egy percen belül elbőgtem volna magam.

De azon gondolkoztam, hogy talán már nem is miatta vagyok szomorú. Nem tudom, mi lenne, ha találkoznánk, az tény és való. Valószínűleg idiótán viselkednék. Vagy nem is köszönnék, és próbálnék úgy tenni, mintha magasról tennék rá, vagy kedvesen beszélgetnék, mintha nem érdekelne az egész, vagy úgy tennék, mintha még együtt lennénk. Mindegyik lehetőség baromság.

Szóval, szerintem már azért érzem szarul magam, mert ez, ami körülöttem van, nyomaszt. Hogy azzal kellene foglalkoznom, ami itthon van. De nem érdekel. Nem a gyerekekről beszélek, természetesen. Őket imádom, meghallgatom, beszélgetek velük.

De a férjemet nehezen viselem. Nem tudom szeretni. Visszajön valaha az érzés? Azt mondja a barátnőm, hogy egy ismerősünk is csalta sokáig a férjét, de mióta nincs meg neki a másik pasi, dúl köztük a szerelem. Igaz lenne? Fene se tudja. De a válásnak a gondolata is elborzaszt. Vagyis inkább az utána lévő dolgok. Ki, hol, gyerekek kivel, miből, ilyenek.
De szerintem sokáig nem fogja bírni. Én legalábbis már rég üvöltöznék magammal a helyében. De nem teszi. Ez is hiányzik. A másikkal veszekedni is jókat lehetett. Hülyeség? Lehet, de nekem kellenek az érzelmek.

Ma majdnem elmondtam mindent a bátyámnak. Gondolkodtam azon is, hogy nem mondok semmit, csak elküldöm ezt a linket. De félek. Az nagy vízválasztó lenne.

Jó éjszakát, álmodj szépeket.